Óriáskígyó

(Boa constrictor)

 

Elterjedés:

 

Észak-Mexikótól Közép-Amerikán keresztül egészen Argentínáig előfordulnak. Ezenkívül megtalálhatók még jónéhány szigeten, mint például Tres Mariason, Trinidadon, Dominikán vagy a Kis-Antillákon.

 

Leírás:

 

Színük általában sárgás- vagy vörösesbarna, a hátukon két, az oldaluknál összefolyó rombusz alakú mintázattal, amelyekben sárgásfehér csíkok vannak. A hátminták legtöbbször két vékonyabb vonal által egymással is összefüggnek, így fölülről nézve egy elipszis alakú részt zárnak közre. Testük utolsó negyedén a mustrázat vörösesbarna, többnyire sötét szegélyű hosszúkás foltokká alakul, köztük sárgásfehér sávokkal. Fejtetejükön vékony lándzsa alakú rajzolat van. A szemek előtt és mögött a látószerveken is keresztülhaladó feketésbarna foltok láthatók. Fölső ajakpajzsaik barnás színezetűek. Hasi részen sárgásfehér, fekete foltokkal. A színezet az alfajoktól és az élőhelytől függően jelentősen variálódhat. Átlagos méretük 200-300 cm.

 

A törzsalak mellett következő alfajait ismerjük:

 

Boa constrictor imperator (DAUDIN, 1803)

 

Elterjedési terület: Észak-Mexikótól (SONORA) Közép-Amerikán át Dél-Amerika északi részéig. Közepesen nagytestű alfaj, a hímek általában 2, míg a nőstények 2,5 méter nagyságúak. A kígyók hátán lévő foltok sötétbarnák. Islas de la Bahia szigetén él egy világos tejeskávé színű változat, amit Hog-Island néven említenek.

 

Boa constrictor sigma (SMITH, 1943)

 

Elterjedési terület: Kizárólag a Mexikó csendes-óceáni részének északi szélesség 21. és 22. foka közötti szigeteken mintegy 100 kilométeres szakaszán él. Kutatók szerint 10 000 évvel ezelőtt ezek a szigetek még összefüggésben álltak a szárazfölddel, majd egyes területek lesüllyedésével önálló szigetek jöttek létre, ezek a boák azután „ott ragadtak”, így vált a sigma külön alfajjá.

 

Boa constrictor sabogae (BARBOUR, 1906)

 

Elterjedési terület: Saboga és Perlas szigetek, Panama csatorna. Színbeli érdekessége a sötét, vörösbarna mintázat. Egyes példányain a foltok csíkká olvadnak össze.

 

Boa constrictor longicauda (PRICE és RUSSO, 1991)

 

Elterjedési terület: Észak-Peru 4. déli szélességi fok. A sötét és a világos foltok jól elkülönülnek. Az idős példányokon a fej sötétszürke lehet. Az eddigi legnagyobb befogott példány 2,8 méter volt.

Boa constrictor ortonii (COPE, 1878)

 

Elterjedési terület: Északnyugat-Peru, a 4. és a 9. déli szélességi fok között. Érdekessége, hogy a háti foltok száma kevés (15-19). Az idős példányok feje kékesszürke. A legnagyobb példány 4 méter volt. Élőhelyén akár 900 méter tengerszint feletti magasságig is felhatol. A szavannás vidékektől a trópusi erdőkig szinte mindenhol megtalálható.

Boa constrictor constrictor (LINNAEUS, 1758)

 

Elterjedési terület: Dél-Amerika északi részétől a kontinens közepéig. Így a legnagyobb elterjedéssel bíró alfaj. Talán a legszínesebb és a legváltozatosabb színezetű alfaj. A Suriname-i példányok faroktájéka lángoló vörös színű. Az eddig mért legnagyobb példányt ebből az alfajból fogták. Irodalmi adatok szerint a rágcsálókon kívül zsákmányul ejt kajmánokat és leguánokat is.

 

Boa constrictor melanogaster (LANGHAMMER, 1983)

 

Elterjedési terület: Ecuador keleti része. Az idős példányok farki része fekete vagy mahagónivörös. A legnagyobb példány 3 méter volt.

Boa constrictor amarali (STULL, 1932)

 

Elterjedési terület: A kontinens középső része, Dél-Bolívia, Mato Grosso. Az egész állat szürkének, vagy világosbarnának tűnik, a foltok világosak, szélük elmosódott, olykor a folt körvonala nem kivehető.

Boa constrictor occidentalis (PHILLIPPI, 1863)

 

Elterjedési terület: Argentína, Paraguay. Sokan szeretnék nevelni ezt az érdekes alfajt, az argentin boát. A test alapszíne sötétbarna, az egész testet apró barna foltok fedik. Tartási hőmérséklete 19-20 C°. Talán meglepően kevésnek tűnik ez a hőmérséklet, de az olykor magas hegyekben is élő alfaj nem szereti a meleget. Őshazájában telel is. CITES I. kategóriás.

Boa constrictor nebulosa (LAZELL, 1964)

 

Elterjedési terület: Dominikai Köztársaság. A test alapszíne barnás-szürkés, a faroktájék kávé színű, a foltok nem szegélyezettek. A háti foltok száma ennél az alfajnál a legtöbb (32-35). 

Boa constrictor orophias (LINNAEUS, 1758)

 

Elterjedési terület: Kis-Antillák, Santa-Lucia. Nagyon sötét, hasonlóan az occidentalishoz, a farokvég szinte fekete. A fej orri része vöröses.

Terráriumi tartás:

 

Terráriumban könnyen tartható és tenyészthető, de viszonylag nagy férőhelyet igénylő állatok. Egy kifejlett hím és nőstény számára legalább egy 170x70x70 cm-es férőhely szükséges, amelyet két 100W-os izzóval világíthatunk meg. A nappali hőmérséklet 27-30, az éjszakai 22-24 C° legyen. Alomként legjobb a virágföld és a tőzeg alaposan meglocsolt keveréke, amelyet néhány hét alatt a boák szinte betonszilárdságúra döngölnek. Nem hiányozhat a nagy méretű vízmedence sem, amelybe hüllőink, különösen vedlés előtt, szívesen fekszenek. A medencének a könnyebb takaríthatóság kedvéért vagy kiemelhetőnek kell lennie, vagy pedig célszerű leeresztő csappal ellátni, mert kígyóink előszeretettel ürítenek bele. Táplálékként mérettől függően egerek, patkányok, tengerimalacok, nyulak, naposcsibék, galambok, tyúkok jöhetnek számításba. Előfordul, hogy valami oknál fogva boáink hosszabb ideig koplalnak. Ilyenkor a következő módszert alkalmazhatjuk, többnyire sikerrel. A rétesben fekvő állat gyűrűi közé élő zsákmányt (olyat, ami nem tud ártani a kígyónak) teszünk. A préda vonaglása rendszerint beindítja a fojtási reflexet anélkül, hogy a hüllő az áldozatba harapna. Egyre erősebben, a kimúlásig szorítja az izmai közé csempészett nyulat vagy csirkét és ezután legtöbbször el is nyeli a sokáig visszautasított takarmányt.

 

Szaporítás:

 

Az óriáskígyók nem támasztanak speciális követelményeket a szaporodási előkészületekkel kapcsolatban. Egész évben párzanak, de a csúcsidőszak augusztus-szeptember és februártól májusig van. Ez talán a több generáción keresztüli tenyésztés során fellépett bizonyos fokú domesztikáció hatása lehet. A boák három éves korukra válnak ivaréretté. A párzást követően a nőstények 119-295 napra hozzák világra kicsinyeiket. Irodalmi adat szerint egy nőstény – hím jelenléte nélkül – a szülést követően 22 hónappal ismét egészséges utódokat hozott a világra. Egy másik nőstény pedig 9 év alatt összesen 350 darab kis kígyót szült! Születéskor a kígyók 32-50 cm nagyságúak, természetesen a nőstény nagyságától, a kicsik létszámától függ a méretük. A szülést megelőzően a nőstény már nem fogad el táplálékot, teste erősen megtelik, és jól kivehető a kicsik összetekeredett alakja is. A megtermékenyített tojások az utódok teljes kifejlődéséig a nőstény ivarútjának uterus szakaszában maradnak. A kis kígyók „születést” követően 10-20 perc múlva kibújnak a hártyás falú tojásokból. A kicsik száma 18 és 55 között változhat. Célszerű a kikelt kicsiket fertőtlenítőszeres vízben lemosni, majd az anyától külön véve tiszta terráriumba elhelyezni. Nagyon fontos, hogy azonos hőmérsékletű helyre kerüljenek a kicsinyek. A természetben csak a Boa c. constrictor és a Boa c. amarali találkozhatnak, így akár kereszteződhetnek is. Terráriumban már más a helyzet, itt előfordul olykor más alfajok között is a bastard. Így a berni állatkertben, 1955-ben a Boa c. occidentalis és a Boa c. constrictor, majd a shönbrunni állatkertben, 1964-ben ugyanez a két alfaj szaporodott. Az International Zoo Yearbook tenyésztési adata szerint 1966 és 1990 között állatkertekben összesen 7740 boa született, melyből 6670 példány életképes volt. Elsősorban az USA-ban gyakori és kedvelt a melanisztikus és az albínó boák tartása. Sok tenyésztő már tudatosan szaporítja az ilyen színű kígyókat.